Hutások Nyomában Kirándulás

2023.06.17

Június 17- én ismét útra kerekednénk egy közös kirándulásra. A Tatai Német Nemzetiségi Múzeum lesz az úti célunk:

Mi és a Többiek – ez a címe a múzeum 2015-ben nyitott állandó kiállításának. A kiállítás középpontjában a magyarországi németség tárgyi kultúrája áll, de a tárlat ennél többről szól. Azt vizsgálja, hogyan alakulnak ki a népcsoportokra vonatkozó sztereotípiák, előítéletek, és arról, hogyan gondolkodik a nemzeti többség a nemzeti kisebbségről. A Történetek című részben az egyéni emlékezet tárgyai jelennek meg. A tárgyakat a múzeum felhívására azért küldték magánszemélyek vagy közösségek, hogy a jelenkori németséghez való kötődésüket szimbolizálják. A Tárgyak című kiállításrész azt mutatja be, mely tárgyak számítottak a múltban tipikus német tárgynak. A kiállítás gondolkodásra biztatja a látogatót arról, milyenek vagyunk mi, és milyenek a többiek.

Erre a hétvégére esik a TATAI SOKADALOM programja is, így a múzeumlátogatás után szabadprogramként mindenki válogathat a fesztivál kínálatából:

A népművészeti feszt és egyben találkozó a néptánc együttesek és népzenei koncertek mellett a kézműves termékek és a hagyományos ételek bemutatására összpontosít. A mesterek zsűrizett termékeit a rendezvény helyszínén meg lehet vásárolni. Idén a találkozón számtalan táncjáték, világi zene kerül bemutatásra.

Részletes program hamarosan.

Részvételi díj, mely a buszköltséget és a múzeumi belépőt tartalmazza:
felnőtteknek/ 6000.- Ft
14 éves kor alatt/ 4500.- Ft
LÓKÚTI LAKOSOKNAK INGYENES (lakcímkártya bemutatásával)

Jelentkezni az önkormányzaton lehet 2023.05.26- ig, illetve a férőhelyek beteltéig.